Átnevezzük, de tudjuk

Az egyetemi tanulmányaink során több ízben találkozhatunk olyan fogalmakkal, amik nagy misztikus ködben úszva közeleítenek felénk, mi egyből megijedünk a hangzatos betűsortól. Nem szabad. Igazán sokat tudunk már és erre folyamatosan kellene magunkat emlékeztetni. A magyar oktatás arra kényszerít minket, hogy megállás nélkül megkérdőjelezzük saját képességeinket. Anélkül, hogy önerőből, önállóan gondolkodva próbálnánk beigazolni esetleges sejtéseinket az adott dologról, lebénulnuk. Mindig azt várjuk, hogy majd valaki, aki nálunk okosabb megmondja, hogy mi az, ami épp az utunkba kerül. Nem vitatom, sokszor szorulunk segítségre, útmutatásra; de ez nem jelenti azt, hogy el kell felejtetnünk gondolkodni. Néha az az érzésem, hogy ellusultam. Már nem bízom magamban, a képességeimben. "School kills creativity" mondja Sir Ken Robinson, azt hiszem egyre jobban hajlok az egyetértés felé. Itt van példának az UDL - Universal Design for Learning, melynek fogalmával ebben a félévben találkoztunk először. Én egyből belenyugodtam, hogy ismeretlen vizekre sodort minket a szél, ahol nem ismerjük ki magunkat és számos dolgos órát kell majd eltöltenünk azzal, hogy megfejtsük a hullámok mintázatát és elérjük a partot. Ez természetesen zavarba ejtett és blokkolta az agyam önálló életmentő funkcióit. Mikor végül megadtam magamnak a kezdő lökést, hirtelen ismerős színeket öltött az engem körülölelő víztömeg. Az univerzális tervezést belengő köd felszállt és rájöttem, hogy ezerszer jártunk már erre a különálló szigeteket meglátogatva és csak azért nem ismertem fel eddig ezt a módszertani szigetcsoportot, mert a térképen besorolták őket az UDL főfogalom alá. Sok mindent ismerünk, sok mindenről van már fogalmunk, gondolatunk, tudásunk, csak nem mindig tudjuk őket kategorizálni. Aztán eszembe jutott az is, hogy attól még, hogy átnevezzük a Moszkva teret Széll Kálmánra, a kövek, az utcák és a villamossínek is ugyanúgy ott maradnak, biztosítva minket arról, hogy megtaláljuk, amit már tudunk.