Egy kis szkepticizmus

Vera bejegyzésére reflektálva, én is arra kezdek rájönni, hogy az összes eddig tanult elvet, amit a pedagógusoknak alkalmazniuk kéne, megpróbálják egyesíteni a UDL-ben, tehát kreáltak egy gyűjtőfogalmat mindarra, amit végülis már eddig is tudtunk, de amit a gyakorló pedagógusok túl nagy része nem igen tart szem előtt.

Zsuzsi megosztott a twitteren egy youtube videót (http://www.youtube.com/watch?v=D-R033TvC-8&feature=related), amiben egy fiatal srác egyértelműen amellett érvel, hogy az oktatásnak teljesen át kéne állnia az IKT eszközök alkalmazására, és felhagyni a tankönyvekkel, növelve ezzel az oktatás hatékonyságát, és megmentve az erdőségeket. Szerintem ez azért egy elég veszélyes felvetés, mert pont hogy növeli a társadalmi különbségeket. Lehet, hogy a budapesti elit iskolákan ezt bevezetik, és biztos, hogy hatékony, de a kis községekben, vagy akár városokban a kevésbé gazdag családokban  nem lesz mindenhol internet, és nincs minden gyereknek laptopja. Lehet ennek egy olyan veszélye, hogy az esélyegyenlőség helyett pont hogy hátrányba kerülnek a szegényebb családok gyerekei. Ezzel nem azt mondom, hogy nem kéne alkalmazni az IKT eszközöket az oktatásban, hanem hogy nagyon megfontoltan, és körültekintően, hogy ne üssön vissza.

Ez kicsit más, de a mai nap sokkja: http://www.origo.hu/techbazis/20120925-fejlesztesek-az-agyba-ultetett-microchipek-teren-darpa-intel-es-etikai.html
Ha elterjed, szerintem megszűnik az iskola mire lediplomázunk. Erről érdekes lenne elfilozofálni, hogy milyen az élet, amikor mindenki mindent tud, és két másdperc alatt elolvas egy köyvet. Elég gyorsan unalmas lehet.

Átnevezzük, de tudjuk

Az egyetemi tanulmányaink során több ízben találkozhatunk olyan fogalmakkal, amik nagy misztikus ködben úszva közeleítenek felénk, mi egyből megijedünk a hangzatos betűsortól. Nem szabad. Igazán sokat tudunk már és erre folyamatosan kellene magunkat emlékeztetni. A magyar oktatás arra kényszerít minket, hogy megállás nélkül megkérdőjelezzük saját képességeinket. Anélkül, hogy önerőből, önállóan gondolkodva próbálnánk beigazolni esetleges sejtéseinket az adott dologról, lebénulnuk. Mindig azt várjuk, hogy majd valaki, aki nálunk okosabb megmondja, hogy mi az, ami épp az utunkba kerül. Nem vitatom, sokszor szorulunk segítségre, útmutatásra; de ez nem jelenti azt, hogy el kell felejtetnünk gondolkodni. Néha az az érzésem, hogy ellusultam. Már nem bízom magamban, a képességeimben. "School kills creativity" mondja Sir Ken Robinson, azt hiszem egyre jobban hajlok az egyetértés felé. Itt van példának az UDL - Universal Design for Learning, melynek fogalmával ebben a félévben találkoztunk először. Én egyből belenyugodtam, hogy ismeretlen vizekre sodort minket a szél, ahol nem ismerjük ki magunkat és számos dolgos órát kell majd eltöltenünk azzal, hogy megfejtsük a hullámok mintázatát és elérjük a partot. Ez természetesen zavarba ejtett és blokkolta az agyam önálló életmentő funkcióit. Mikor végül megadtam magamnak a kezdő lökést, hirtelen ismerős színeket öltött az engem körülölelő víztömeg. Az univerzális tervezést belengő köd felszállt és rájöttem, hogy ezerszer jártunk már erre a különálló szigeteket meglátogatva és csak azért nem ismertem fel eddig ezt a módszertani szigetcsoportot, mert a térképen besorolták őket az UDL főfogalom alá. Sok mindent ismerünk, sok mindenről van már fogalmunk, gondolatunk, tudásunk, csak nem mindig tudjuk őket kategorizálni. Aztán eszembe jutott az is, hogy attól még, hogy átnevezzük a Moszkva teret Széll Kálmánra, a kövek, az utcák és a villamossínek is ugyanúgy ott maradnak, biztosítva minket arról, hogy megtaláljuk, amit már tudunk.

Infokalória

Információt adunk, veszünk, igénylünk, követelünk minden másodpercben, életünk minden egyes területén. Lassan olyan alapvető esszenciális tápértéke lesz, amit ugyanúgy kellene számolnunk, mint a kalóriákat. Ugyanúgy igaz itt is a szabály: a túl sok, de a túl kevés sem jó. Persze, a mennyiség mellett, még érdemes azt is megválogatnunk, hogy milyen típusú, minőségű és összetételű táplálékból állítjuk össze étrendünket. A mai kor gyermekei, a digitális bennszülöttek társadalma alapvetőnek tartja azt, hogy a reggeli kávé mellé a facebookon likeol egy fotót vagy bökdösi meg a friendjeit, az interneten olvassa a filmes kritikákat, és néz meg négy poén videót, míg fogat mos. Az információ ugyanúgy tartozékunkká vált, mint mondjuk a cipőnk, ami nélkül már nehezen definiálnánk magunkat "normális" embernek. 

Nem hiszem, hogy sokat kell várnunk arra, hogy a Norbi Update mellé megérkezzen az a program, amivel az  információs túlsúlyt kezelhetjük majd. Info Update? A híreket pontértékekben mérjük majd, szakemberek határozzák meg a maximálisan fogyasztható napi bevitelt, a személyre szabott ingerszükségleteinknek megfelelően. Lakásokban külön helységeket kell majd kialakítanunk arra, hogy elzárkózhassunk a kéretlenül is agyunkat bombázó ingerektől, ahol kötelezően kell majd naponta csendes pihenőre vonulnunk. 
A megelőzés magától érthetődően jobb, mint a tünetkezelés. Tanulnunk és tanítanunk kell, hogyan fogyasszunk nekünk megfelelő táplálékot. A cigaretta, a csokoládé vagy bármilyen más, társadalmilag elfogadott, addiktív szerek, amiknek a negatív hatásai csak késleltetve jelennek meg, így ezeket nem érezzük akkora fenyegetésnek egészségünk számára, vagy egyszerűen elhanyagolhatónak találjuk, pontosan mintázzák a töménytelen  információ utáni vágyunkat. Eszünk, emésztünk és nem feltétlen gondolunk arra, hogy mi történik belül, a szervezetünkben. Az a tény, hogy talán túlontúl egyszerű hozzájutnunk a bennünket körülvevő információhálóhoz, hogy nem tanulunk meg várni és szelektálni, valószínűleg sok hátulütőt tartogat még a számunkra. Most azt gondoljuk, hogy gyerekjáték a hálón való egyensúlyozás. Csak egyszer nehogy azon kapjuk magunkat, hogy úgy lefelé lógunk gúzsba kötve, mint légy a pókhálón. 

Volt fejemben gondolat,
de mostanra elszaladt.
Újra kell hát kezdeni,
itt az idő, ess neki!

Amiről a téma folyik,
lassan kikristályosodik
majd talán, de most még kusza,
néznénk, de nem tudjuk hova.

Rákerestünk e szavakra,
de a google visszadobta.
Alig találtunk valamit,
ami kicsit elkeserít.

Reméljük lesz ez még jobb is,
s előkerítjük a partvist,
már ami a tudatlanság
porát sepri minél alább.

Itt a vége, fuss el véle,
várni kell a jövő hétre.

Hahó Olvasó!

Ezennel én is aktivizálom magam közös blogunkban. El kell, hogy mondjam, kicsit idegen számomra még ez a blogolás, sosem csináltam eddig, de valahol el kell kezdeni. Kedves író társunk Dóri kedvet csinált nekem hozzá nyomban ezzel a meseíró stílussal. Nos írásom valószínű kicsit eltér egyedi stílusától, de megmagyaráznám témaválasztásunkat. 

Azért döntöttünk az univerzális tervezés témája mellett mert azt hiszem ez a terület sokkal rejtélyesebb számunkra mint az akadálymentesítés (ez volt a másik téma, vagy valami ilyesmi : ). Ez a téma új és hasznos információkkal kecsegtet Bennünket és reméljük Téged is kedves olvasó. Igyekszünk beleásni magunkat az univerzális tervezés rejtelmeibe és ezen a blogon egyesíteni, feldolgozni, megosztani egymással.

Reméljük érdekesek leszünk és sokak érdeklődését felkeltjük a témában!

üdv,

Zsófi

Hahó, Kedves Látogató!

Egyszer, nem is olyan régen, élt az Óperenciás-tengeren túl négy lányocska. Mind a négyen nagy-nagy álmot álmodtak: négyen négyfelől nekivágtak a rónáknak és a hegyeknek, hogy végre valami olyat tanulhassanak, amire mindig is vágytak. A nagy úton haladva a szívük egy felé húzott, Budapestre. Abban az időben a híres Pontszámító Határhúzó uralkodott a Tanulmányok Univerzumán, rettegtek is a lányok, hogy vajon velük kegyes lesz-e a Nagy Úr. Az akadályokat sikeresen véve mindannyiukat továbbengedte egyik miniszterének az ELTE BGGYK-nak, hogy ezentúl ő gondoskodjon róluk. Így is lett! És ezek úgy megszerették egymást, hogy még az Üveg-hegy mögötti kismalac is erről röfögött a barátaival.
Szó, mi szó, a lányok azóta sokféle okosságot eltanultak a nagy egyetemtől, nem is gondolnátok, mi varázsszavakat harsogtak napközben! Dinamikus értékelés, komplex gyógypedagógiai vizsgálat, s hajjaj, ez még csak a kezdet!
Bizony-bizony, nincs, aki eleget tudna a világ dolgairól, így a lányok is hamar rájöttek, hogy az IKT és a WEB 2.0 még rejteget számukra izgalmas kérdéseket. No, nem is kellett sokat várniuk, a negyedik év elején megérkezett az üzenet a virtuális postaládájukba, miszerint nagy feladat vár rájuk a következő félévben. S hogy ez a feladat jól kiforrhasson, a végére buci-kerek egésszé alakuljon, létrehozták eme nagyszerű blogot.

Íme, itt a helye az univerzális tervezésnek, sok sikert magunknak!