2012. december 13., csütörtök

Ennyi most

A szorgalmi időszaknak gyakorlatilag vége. Ami azt is jelenti, hogy a tárgy, amely keretében ezt a blogot indítottuk, hétfőn lezárásra került egy közös értékeléssel. Így tehát a blogunk posztjainak száma az elkövetkezendő időkben valószínűleg drasztikusan csökkenni fog.

Azt hiszem, az olvasóközönség sok érdekes bejegyzést olvashatott. Mindig igyekeztünk a konkrét tények mellett olyan terülteit is bemutatni a témának, ami különösen izgalmas.

Őszinte leszek, számomra talán ez volt a legnehezebb feladat a félév során. Nem azért, mert nem érdekel a téma, vagy nincsenek ötleteim, inkább arról lehet szó, hogy borzasztó nehéz nekem egy ilyen közegben működnöm. A posztjaimat hosszú órák alatt készítettem, folyton átfogalmaztam. Egyrészt ez a mi blogunk, jogunk van arról írni, ami minket érdekel, úgy, ahogy jónak látjuk. Azonban bennem ez a szemlélet nem tudott érvényesülni, folyamatosan arra gondoltam, hogy vajon ki az, akinek írom a bejegyzést, ki fogja elolvasni, egyáltalán elolvassa-e valaki? Őrült nehéz most is. Azt hiszem nem sikerült megbarátkoznom a bloggal.

Maradok a kommunikáció privátabb formáinál. :)

2012. december 9., vasárnap

Online felsőoktatás pro- kontra

Véletlenül bukkantam erre az elég érdekes cikkre az online egyetemi képzések terjedéséről, ami azt gondolom, hogy a webinárium és az online tananyagtervezés kapcsán témába vág. http://index.hu/tech/2012/12/08/egyetemen_alsogatyaban_a_monitor_elott/

A cikk arról számol be, hogy az USA-ban erőteljesen terjednek az online egyetemi kurzusok, amik a hatamas távolságok miatt lehetővé teszik, hogy mindenki végezhessen olyan szakot, ami érdekli, akkor is, ha az több száz/ ezer km-re van lakhelyétől.

Pozitívumként a rugalmasságot, és ennek kapcsán azt, hogy az oktatóknak a tanítás helyett több idejük jut a kutatásra, valamint az online tananyagokban rejlő interaktivitást említi. Természetesen azoknak, akiknek már fix munkájuk, családjuk van, és másként nem lenne lehetőségük továbbtanulni, tényleg nagyon optimális lehet egy online képzés.

Negatívumként megjelenik, hogy egyenlőre elég elterjedt, hogy az online tananyagok nem az interaktivitást használják ki, hanem felraknak néhány videót és szöveget a felületre, és pipa.
A statisztikák azt mutatják, hogy egyenlőre nem sikerül azt a színvonalat hozniuk, mint a hagyományos egyetemekre járó diákoknak.

Magyarországon egyenlőre elutasítják az online felsőoktatás lehetőségét, azzal érvelve, hogy a személyes kapcsolat elengedhetetlen.

Egy kizárólag online működő képzést nem nagyon tudok és nem is szeretnék elképzelni. A távolságok miatt tényleg vanna előnyei, és vannak olyan kurzusok, amelyeknél valóban mindegy, hogy az ember bemegy-e vagy nem, ha utána megtanulja a szakirodalmakat. De például egy Bánfalvy- óra lényegét esélytelen lenne átadni online, szerintem még úgy is nehezen, ha videón levetítenénk. A személyes interakció néha nagyon fontos, főleg az olyan óráknál, ahol a szemléletváltozás a lényeg, nem pedig a konkrét információk megjegyzése.

Mindenesetre érdemes ezen elgondolkozni.

a többi munkáról

Még nem szóltam a többi csoport webináriumáról. 
A múlt órán megnéztük az összes végterméket, amit a csoportok alkottak. Volt két csoport akik az akadálymentesítés témáját, és két csoport (az egyik a mi csoportunk) akik az univerzális tervezés témáját dolgoztuk fel. 
Fontosnak tartom leírni, ami nagyon tetszett, hogy minden csoport másfelől közelítette meg a maga feladatát, így az azonos csoportok is teljesen más és más tartalmakban elkészített munkákkal rukkoltak elő. Látszik, hogy mindannyian mások vagyunk, máshogy gondolkodunk és másként ragaduk meg a számunkra fontos lényegeket. Nekem tetszett az összes munka, érdekesek voltak, és biztosan állíthatom az összesben volt számomra új, hasznos információ. Úgy érzem, hogy az összes csoport sokat foglalkozott, dolgozott a saját témájával.
Végül sajnálom, hogy nekünk 2 részből áll össze a "webinárium", viszont én és az egész csoport büszkék vagyunk arra amit prezentáltunk.
A holnapi óránkon, minden lezárásra kerül. 
Egyénileg is értékeljük a munkáinkat. 
Várom.

2012. december 8., szombat

Webináriumok

A webináriumokra szeretnék én is reflektálni.

A többiek már írták, hogy tényleg rengeteget küzdöttünk vele, és annak ellenére, hogy Angelika még leírásos printscreenekkel is megpróbált minket kisegíteni, valamiért nem sikerült.

Ami az óráról a tapasztalat volt számomra, hogy azért ez a google hangout nem hiszem, hogy a legjobb program, legalábbis kéne, hogy legyen valami ennél alkalmasabb is. A másik két csoportnak, akiknek sikerült megcsinálniuk a webináriumot, szerintem érdekes témái voltak, de nehezen volt érthető és látható a felvételel, és ez nem rajtuk múlott, hanem azt hiszem, hogy a programon. Bár ők legalább eljutottak a produktumig, már ez is valami!

Mindenesetre mostmár kíváncsi vagyok, hogy van-e a google hangoutnál kevésbé körülményes, és job minőségű program egy webinárium elkészítéséhez. Kíváncsi lennék, hogy a másik négy csoportnak, akik nem a mi óránkra járnak, hogyan sikerült megvalósítani a feladatot, mert azért gondolom mégiscsak van ennek valami módja....

2012. december 7., péntek

ET Magyarországon

Azon kezdtem gondolkodni, hogy Magyarországon miért lehet csak keveset  hallani a UDL-ről, de egyáltalán az egyetemes tervezésről. Egy szabadon választható kurzusom kapcsán azonban némi reményt látok arra, hogy ez a tervezési elv egyre jobban elterjedjen, és talán hamarosan a pedagógiában is kibontakozzon.

Európai Uniós pályázatokról elég sokat lehet hallani, de azt gondolom, kevesen vagyunk, akik valóban értjük, hogy mit is takar ez tulajdonképpen, mi az a csomó betűszó, mit jelentenek a számok. Az EU-nak nagyon sok fontos célja van, amelyekhez különböző megvalósítási tervek készülnek. Ezekhez kapcsolódnak a különböző típusú pályázatok. A pályázatoknak az a köre, amely talán minket, gyógypedagógusokat a leginkább érinthet, az a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP, ugye így már ismerős :) ). 2007-ben, amikor a mostani pályázati ciklus elkezdődött az FSZK (Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.) egy ilyen TÁMOP pályázaton nyert sok millió forintot.A projekt A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai háterének kialakítása címet viselte/viseli. Ez a projekt tulajdonképpen egy képzésfejlesztési munka volt, a projekt végére 64 (!!!) új felsőoktatási és felnőttképzési képzési programot alakítottak ki. Ezek négy fő téma köré csoportosultak: egyetemes és akadálymentes tervezés, egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása, jelnyelvi képzések és továbbképzések, speciális képzési programok. Az egyetemes és akadálymentes tervezés témacsoport elsősorban az az épített környezet alakításában résztvevő szakemberek számára dolgozott ki képzéseket. Így az építészek, belsőépítészek, grafikusok, formatervezők, járműtervezők, út- és vasúttervező mérnökök, kertészmérnökök felsőoktatási és továbbképzési tananyagainak körének szélesítéséhez járult hozzá ez a témakör. A képzők képzése egy 60 órás oktatási csomag keretében valósult meg 2010 őszén. Sajnos alacsony résztvevői számmal zárult ez a képzés, azonban remélhetőleg érdeklődő és az újítás iránt fogékony képzőkké váltak.

Azt gondolom, ez a projekt nagyban hozzájárul ahhoz, hogy itthon is egyre nagyobb teret nyerhessen első körben az egyetemes tervezés, majd az UDL is.

2012. december 6., csütörtök

A munka


Elsőre ijesztő volt a sok-sok részfeladat, amit a kurzus teljesítése megkívánt. Most már szinte magam mögött van az összes kivéve a blogbejegyzéseket.

Értékelném hát a munkánkat a félév során, mind a saját részemről, mind pedig csoportszinten.
Személy szerint, jól éreztem magam a csoportban. Volt feladat, amihez többet, volt, amihez kevesebbet járultam hozzá. Úgy gondolom, hogy mindig megfelelően kiegészítettük egymás munkáját.
Ha az egyéni feladatokra gondolok, akkor  a blogbejegyzést említeném. Az elejétől kezdve idegennek éreztem magamtól, hogy minden héten blogoljak valamiről, mivel valljuk be voltak üres járatok a projekttel kapcsolatban. Többször eléggé erőltetnem kellett magam, hogy írjak. Ez a hozzáállás talán kicsit oldódott így a végére, de nem teljes mértékben. Nem szerettem ezt a feladatot.
Úgy vélem jól összehoztunk közös erővel minden ’kis apróságot’. Minden feladatot teljesítettünk, a közös munkát sikeresnek ítélem meg, jól működött a kooperáció. Többször összejöttünk ha megkívánta a projekt, volt, hogy IKT eszközön keresztül tartottuk a kapcsolatot.
Tanultam a projekt témánkból, mivel azelőtt sosem hallottam én sem magáról az összefogó elvről az Univerzális tervezésről. Jó dolog, hogy a sok ismeretes alapelvet és feltételt melyet az univerzális tervezés megkövetel, ez alá a főfogalom alá tudom sorakoztatni.
Gondolattérkép elkészítése azért volt kicsit nehéz, mert még nem volt túl sok ismeretünk a témában.
A brossúra szerintem jó lett, akár használható is lenne, úgy gondolom. 
A webináriumról meg már nem írnék több szót. Esetleg annyit, hogy elégedett vagyok a hanganyaggal és a ppt-vel így külön-külön. 



2012. december 5., szerda

Értékelés

Persze, semmi sem lehet tökéletes, a közös munka is kicsit akadozva indult, de mindig volt egy csapattag, aki lelkesedett az adott részfeladatért és vitte magával a többieket. A félév elején a gondolattérkép közben még csak találgattuk, hogy miről is fog szólni ez az egész. Nem volt túl sok információnk az univerzális tervezésről, és rájöttünk, hogy ez nem lesz egyszerű. Egy-két hét után sikerült összehangolódnunk és sikeresen vettük az akadályokat. Elkészítettünk többek között egy brossúrát, ami a közös munkánk egyik legjobb gyümölcse lett. Én személy szerint, annak az elkészítését élveztem a legjobban. Továbbá a projektünk legérdekesebb eredménye a kérdőívben szereplő metafora kérdésre adott válaszok elemzése volt. Bár néha voltak kevésbé ötletgazdag napjaink, én úgy vélem, hogy a blogunk is szépen alakult és elég sok emlékezetes post született a félév során. Én a blogírásban éreztem magamon némi változást, az elején kissé megfoghatatlannak indult ez számomra és nem tudtam megfelelően kötni a postokat a mindennapi eseményekhez, végül a filozófikus stílusból egészen hétköznapi naplóbejegyzések lettek. Bár azt írtam az előbb, hogy sikeresen vettük az akadályokat, mégis volt egy, amibe ha bele nem is tört a bicskánk, de lepattant a hegye, ez pedig a webinárium volt. Több órás munkával csak a hangot sikerült rögzítenünk és a ppt-t manuálisan keleltt vezérelnünk a bemutatáskor. Úgy ítélem meg, hogy ezt a részfeladatot is szépen teljesítettük, amit elterveztünk, azt mind sikerült beletennünk az előadásba, valamint a végén nem vett el a prezentáció értékéből az sem, hogy nem sikerült a hangot a képpel együtt rögzítenünk, habár ez picit megnehezíti az anyag többiekkel való online megosztását.
Összességében elégedett vagyok a munkánkkal, amit a szeminárium keretein belül elkészített projektünk során nyújtottunk.



2012. december 4., kedd

Webináriumok

Én már nem is akarom tovább boncolgatni a webináriumunk kálváriáját, inkább a tegnapi óránkra reflektálnék ebben a bejegyzésben.
Érdekes volt számomra, hogy a többi csoport mennyire másként fogta meg a webináriumuk témáját. Mi legfőképpen a mini kutatásunkra és annak a megalapozására szolgáló elméleti háttére koncentráltunk az előadásunkban. Bár végül nem sikerült végig lejátszani az órán, mégis számomra egyértelmű volt a stílusbeli különbség. Valamint, elgondolkodtató volt számomra az is, hogy a hasonló témát feldolgozó csoportok különböző irányban indultak el és egészen más aspektusból közelítettek a fő topichoz. Ez megint visszacsatolás volt számomra a félév során az UDL-ről olvasott gondolatokhoz, mivel az UDL alapelvei is miről másról szólnának, mint arról, mennyire különbözőek vagyunk és mennyire különböző módon látjuk, érzékeljük és dolgozzuk fel a világunkat.
Mindegyik webinárium felkeltette az érdeklődésemet, de talán legjobban az akadálymentes tanterem megtervezése fogott meg. A mi csoportunk, talán a szakdolgozati munkálatok miatt is, de a hagyományos empirikus kutatások módszereit vette alapul, pedig akár mi is tervezhettünk volna, vagy még jobb ötlet, ha tanárokkal terveztettünk volna az univerzális tervezés elveinek megfelelő tantermet, óratervet, vagy szabadidős programtervet. 

2012. december 3., hétfő

amikor, minden kicsúszott a kezedből...

Eltervezel valamit. Egy feladat megoldását, ami hozzájárul egy fontos cél megvalósulásához. Átgondolod, mire lesz szükséged a megvalósításhoz. Rászánod az idődet és az energiádat a tervezésre. Többen is dolgoztok a feladaton. Nagy nehezen találtok alkalmat a valódi közös munkára, közös gondolkodásra, közös tervezésre. Végre összeáll a kép, mindenki egyet ért, minden rendelkezésre áll. Már csak a megvalósítás van hátra. Nagy levegő, és vágjunk bele! Próbáljuk. Nem sikerül. Próbáljuk újra. Nem jó. Próbáljuk másképp. Talán ez? Ez sem jó. Mivel próbáljuk még? Ötletek? Ez nem lesz így jó. Sürget az idő is. Nemsoká menni kell. Akkor talán ezt próbáljuk ki. Talán. Nem. Jó, akkor legyen ez, aztán majd lesz valahogy. Már nagyon elég. Már nagyon izgulunk. Már nagyon elkeseredtünk. Hol a hiba? Mi nem működik? Mért nem működik? Akkor most mi lesz? Felvétel indul. Izgulok. Remeg a hangom. Nem találom a szavakat. Biztos jó lesz ez így? Sietni is kell, bele kell férni az időbe. Nem tudom, értelmes-e egyáltalán, amit mondok. Sikerülhet. Stop. Ezzel megvagyunk, lássuk mi lesz belőle. E-mail. Nem lehet. Sokk. Mit csináljunk? Nem tudom. Segítség korlátozottan. Mindjárt hétfő. Akkor? Muszáj lesz ebben a formában megosztani. De nem ez volt a feladat. Akkor nem sikerült. Sajnálom.

Nem titok, és talán már ki is találtátok: nem sikerült megcsinálni a webináriumot. Legalábbis nem olyanra, mint azt terveztük, mint azt kellett volna. Van egy hanganyagunk és egy ppt-nk.

De mi mégis nagyon értjük, tényleg. És a végére talán meg is szerettük a témát. Szerettük volna bebizonyítani...

2012. november 30., péntek

webinárium-csapó1 és soksok...

Összeültünk, hogy bevégezzük a projekt utolsó fázisát és elkészítsük a webináriumot. Készítettünk egy nagyon jó ppt, mivel úgy gondoltunk ez fog menni a videó alatt és mi ezekről a diákról fogunk beszélni (nem szerettünk volna mi látszani).
Bekerültek a részek, felosztva, hogy ki miről beszél:

  • I. Egyetemes tervezés kialakulása - Dóri
  • II. Mit jelent az egyetemes tervezés a tanulásban, agyterületek felelőssége, UDL alapelvei - Luca
  • III. UDL és IKT párhuzama - Vera
  • IV. Kutatás célja, módszere - Dóri
  • V. Kérdőív (hipotézisek, eredmények) - Én


Gondoltuk már könnyű dolgunk lesz ezek után, és megnyitottuk a ustream oldalát, hogy ezen készítsünk el a webináriumot. Bejelentkezés könnyen ment facebook accounttal, így egyszerű elkészítésre számítottunk.
De egyszerűen sehol sem tudtuk beállítani, hogy ne minket vegyen közben a program hanem a ppt-ket.
Ott küszködtünk vele és az idő csak ment... így gondoltuk megpróbáljuk a google+ hangout-ot.
De ezzel a programmal sem sikerült összebarátkoznunk, nem sikerült úgy beállítanunk ahogy akartuk.
Így végső megoldásnak (mivel nem találtunk több időpontot, hogy mikor üljünk össze újra) felvettük a hangunkat a Luca gépén levő hangrögzítő programmal. Ez alá be fogjuk majd vágni a ppt-nk képeit print screen-el. Igen ez sokkal nagyobb munka, örülünk is neki nagyon, de nincsen más választásunk, ez a feladat... Így sem sikerült kaptam az infót Lucától, nem tudom mi lesz ezzel a feladattal..wááááh.

2012. november 25., vasárnap

SDT - Sulinet Digitális Tudásbázis

A Sulinetet régóta ismerjük. Ez olyan mint a wikipedia, nem tudod mióta használod, de majdnem úgy érzed, mintha mindig is használtad volna. Természetesen, az előbbi feltételezés nem igaz, viszont annyiban érdekes elgondolkodni rajta, hogy a wikipedia és a hasonló portálok miért ívódnak bele ennyire mindennapjainkba. Remélem, hogy nem járok messze az igazságtól azzal, ha azt mondom, hogy egyszerűen azért, mert a tudásra a napjaink legnagyobb részében szükségünk van és lassan már bármiféle kérdés merül fel bennünk, nem környezetünkhöz fordulunk, hanem beütjük a google-ba. Mivel már olyan sorsdöntő dilemmákkal, mint a "Mit egyek ma ebédre?", is az internetes univerzumboz fodulunk, ezért nem csoda, ha például nem a nagyszüleinket kérjük, hogy elmeséljék történeteiket az 1956-os forradalomról, hanem megnézük egy videót a youtubon, elolvasunk egy szócikket a wikin vagy éppen végig nézünk egy fotógalériát a sulinet adatbázisában. Pedagógusokként persze, ezt kutya kötelességünk kihasználni és digitális ezsközeinkkel, muntiszenzoriálisan megkörnyékezni a diákjainkat.
Pár hete találtam egy régebbi cikket, majd észrevettem, hogy a Sulinet oldalát idén agusztustól alakították át. Nyílvánvalóan, az alap szolgáltatások, panelek nem változtak. A régi tartalmak megújított formában kerülnek újra publikálásra. Viszont a tananyagok mellett most már közösségi portálként is funkcionál az oldal. Itt is lehet csoportokat alakítani, üzeneteket küldeni a barátaidnak, vagy tartalmakat megosztani. A kezelő felület is a közösségi oldalak stílusában pompázik és esztétikailag is megállja a helyét. A profilakítás után máris keresgélhetünk a csoportok között, és egyből elénk kerül pédául egy CC-Creative Commons csoportajánlás. Nagyon tetszik, hogy a facebook-os like helyett itt tapolni lehet, ha tetszik valamelyik megosztott dokumentum, így igazából a tartalom megalkotójának szól az üzenet.
Véleményem szerint az oldal jól felhasználható olyan univerzálisan tervezett órákhoz, projektfeladatokhoz, ahol a pedagógus szeretné a diákokat  az interneten fellelhető biztonságos, ellenőrzött tartalmak segítségével a multiszenzoralitás jegyében oktatni.

Prezentáció bogozgatás


Így, hogy az órán nem voltam, azt hiszem hiányzott vagy egy-két magyarázat, vagy legalábbis közös fejtörés. A prezentáció érdekes, de nagyon sűrű, és néha számomra nem volt érthető.

Azt gondolom, hogy első sorban olya személyeknek szól, akiknek már van kapcsolata fogyatékos személyekkel, ellátó intézményekben dolgozóknak, családoknak. Ahhoz, hogy teljesen laikusoknak szóljon, szerintem túl tömör, és sokkal több emésztést kíván, minthogy az utcáról besétálva valakit ez meggyőzzön. Ezt a fajta hozzáállást az ember szerintem nem tudja egy óra alatt magáévá tenni, csak lassan, fokozatosan, ismerkedve a dologgal.

A miről szól, és mi a mögöttes üzenete közt nehezen tudok különbséget tenni, de ami anélkül lejött nekem, hogy visszanézném újra, az az a szemléletmódváltás volt, hogy túlféltéssel, és segíteni akarással, valamint azzal, hogy azt gondoljuk, hogy a értelmileg akadályozott embereknek végülis elég, ha mi foglalkozunk velük, fejlesztjük őket és "játszunk velük", tulajdonképpen bezárjuk őket egy olyan helyzetbe, amiből nem tudnak kijönni, és a társdalom számára tulajdonképpen legitimizáljuk, az elzártságukat, hiszen azzal, hogy úgy teszünk, ez így a helyén van. Így nem csoda, ha a társadalom úgy éli meg, hogy a fogyatékos személy a probléma, hiszen nem lép vele kapcsolatba, nem ismeri, csak annyit tud, hogy mindig gondozásra szorulnak, tehát terhet rónak a társadalom többi tagjára. A prezentáció a szociális kapcsolatok hiányára helyezi a hangsúlyt, amit nagyjából az összes probléma okozójának tart, s rámutat az internetes fórumok adta lehetőségekre, amelyek valamilyen szintet kiutat jelentehtnek a fogyatékos személyek zárt világából, egyrészt, mert számukra is lehetővé válik, hogy kommunikáljanak a "külvilággal", és tájékozódjanak, másrészt, mert sokkal könnyebb a világ számára megmutatni valamit a fogyatékosság jelenségéből, problémáiból, jobban terjednek ezek az információk, és ez lehetőséget ad arra, hogy a társadalom az új ismeretek, benyomások által érzékenyebbé váljon a témára.

A "finding guilty of crime against society/ having an intellectual disability" párhuzamba állítása szerintem elég hatásos, és elgondolkozta, mert ahhoz, hogy az ember összerakja, hogy mit is akarnak ezzel kifejezni, kénytelen ténylegesen elgondolkodni a tartalmon.
Tetszik az orvosi és a szociális modellek vizuális megjelenítése, mert sokkal kézzelfoghatóbb, és érthetőbb, mint amikor mindez csak leírva van. Tényleg rámutat arra, hogy mutogathatunk a fogyatékos emberekre, mint problémák, de ezen nem lehet változtatni, míg azoknak az akadályoknak a nagy részét, amelyekkel ők szembetalálják magukat, át lehetne hidalni, ez pedig a társadalmon múlik, rajtunk, akik azt hisszük könnyebb rájuk mutogatni. Itt szerintem érthetőbb lett volna a social services---- social change dia, ha csak a rajzok után következik, így egy kicsit lóg a levegőben.

A Hupikékes diát remélem valaki értelmezi, mert arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit keres ott... 

2012. november 23., péntek

Prezentáció - részlet.

Az előző postokban Keenan Wellar egy megosztott prezentációjával kapcsolatban osztották meg véleményüket, amelyekkel én is abszolút egyetértek. Számomra is néhol nehezen értelmezhető logikai ugrások vannak a diasorban, borzasztóan zsúfolt és nem teljesen egységes. A mellette megtartott előadás valószínűleg felülírta volna ezeket az érzéseket, de így csak néhány elemét tudtam véleményem szerint jól értelmezni. Az egyik az a dia, amiről ez a postom szól.

A prezentációnak az a része, amelyből ezt a képet kiemeltem, arra próbál reflektálni, hogy az önkéntes szervezetek, de gyakran az önkéntesek munkája is küzdelmes. Ha a mindennapok emberét megkérdezzük az önkéntes munka jelentőségéről, szerintem nagy százalékban olyan válaszokat kapnánk, amelyek elismerik, támogatják az ilyen jellegű kezdeményezéseket. Ennek ellenére, amikor mondjuk a szervezetek támogatásáról van szó, sokak számára már mégsem olyan fontos az önkénteskedés. Ahogy a dián is látszik, az attitűdök valamiért ellene vannak az ilyen szervezetekhez, a pénzhajhász élet- és gondolkodásmód már sokkal mélyebb gyökereket vert az emberekben. Azt gondolom az előadó ezen a dián arra próbál rávilágítani, hogy bizonyos körökben az internet használattal kapcsolatban még sok negatív attitűd él, amelyeken változtatni egy komoly fellépéssel lehet. Például bebizonyítani, hogy az interneten nem csak lógni lehet, hanem az információk megfelelő szűrésével olyan közösségekhez, csoportokhoz kapcsolódni, amelyekkel társadalmi nehézségek megoldásán lehet együtt gondolkodni. A "sok rossz dolog van az interneten" hozzáállást szerintem ideje lenne mellőzni, és támogatni kellene a "keress jól!"/"használd okosan!" jellegű elképzeléseket.

Slideshare prezentáció

Az e heti óránkon feladatunk volt csoportosan egy prezentáció megtekintése mely a slideshare oldalon volt közzétéve. Ebben a blogbejegyzésben kicsit bemutatnám illetve reflektálni szeretnék erre az előadásra.
Nos, hogy mindenki megtekinthesse ezt a prezentációt mielőtt olvasná soraimat, ezért innen elérhető.
Kinek szól?
Úgy gondolom, hogy az előadás célközönsége akár az egész populáció, népesség. Mivel szerintem, a konferencia ahol előadták nem csak szakembereknek volt meghirdetve.
Magáról a prezentáció külalakjáról:
Miután elolvastuk az órán az első gondolatunk az volt, hogy rendkívül hatásvadász az előadás, és a rengeteg kép miatt így önállóan nehéz követni az egymás után következő gondolatokat. De ebből következtethetünk tehát arra, hogy egy konferenciára készült az anyag nem pedig önálló felhasználásra.
Miről szól?
Az előadás a média és az önkéntesség párhuzamba állításával kezdődik. Majd megjelenik az értelmi fogyatékosság mint egyik fő téma.
Úgy gondolom, hogy az előadás fő kulcspontja a következő gondolat:
  • a szociális szervezetek hatékonysága, munkája által TUD megvalósulni társadalmi változás az érintett rétegben (értelmi fogyatékosság).
Bemutatja az orvosi, majd a szociális ellátórendszer modelljét. (látványos ábrákkal)

Számomra pozitívum:
  • felhívó stílus (viszont szerintem kicsit sok)
  • vannak jó képek, ábrák,
  • frappáns megfogalmazások.
Számomra negatívum:
  • túl rámenős, rábeszélős stílus,
  • elriasztó példa (Down abortusz arány - és, hogy kerül az oda?),
  • mi a kapcsolata az adott helyen a képeknek és a szövegeknek,
  • nem érzem az összefüggést minden esetben az egymást követő slide-ok, gondolatok között,
  • ugrál a témák között.
Azt hiszem, all in all ha véleményt kell mondanom nem teljesen tetszik a prezentáció, viszont szívesen meghallgattam volna az előadását, és akkor úgy gondolom akár meg is győzött volna az előadó (feltételezem kissé vicces stílusában.)

2012. november 22., csütörtök

Felkészülés a webináriumra

Felkészültünk a webináriumra. Megtartottuk az első közös ülésünket a projektünk lezárását képező feladattal kapcsolatban. Luca megfogalmazását idézve: "effektívek voltunk" :]
Elkészítettük az előadás tervét. Megnéztük az e-learningen megtalálható ehhez kapcsolódó anyagokat, végig vettük azokat a témákat, amikkel foglalkozni szeretnénk az előadásunkban és amikra fel akarjuk az építeni. Abban egyeztünk meg, hogy egy PPT-t készítünk el közösen, és felosztjuk egynás között a mondanivalónkat.
A megbeszélés legizgalmasabb része a kérdőívek átnézése volt. Máris rengeteg gondolatunk támadt az eredményeket olvasva, és az előzetesen felvetett hipotéziseinket illetően is értek minket meglepetések.
Lezártnak tekintjük a kérdőívek beérkezését, így összesen 27 pedagógus osztotta meg velünk véleményét a különböző kérdésekkel, állításokkal kapcsolatban.
Úgy gondolom szolgálunk majd az előadásunk közben érdekes adatokkal, nem várt fejleményekkel, és remélhetőleg, pár gondolatébresztő dologgal is a hallgatóságunk számára.
Kíváncsian és izgalommal várjuk, hogyan sikerül a webinárium és milyen visszajelzéseket, véleményeket kapunk majd a csoporttól. Arról nem is beszélve, hogy érdeklődéssel várjuk, a többiek hogyan oldják meg ezt a projektfeladatot.

Social Media for Social Change konferenciára készített slide

A prezentáció célközönsége az egész társadalom, ill. pontosítva azok az emberek, kik nem hallottak még eddig arról a globális issueról, ami a fogyatékossággal élő személyek (a prezentációban főleg az értelmi fogyatékossági csoportra kihegyezve) integrációját illeti, továbbá bárki, akinek nincs elég információja vagy
éppen egy másik látásmód megismerésére szánta el magát. Eredetileg az előadás több, mint valósznínűleg egy konferencián került levetítésre, így a konferencia résztvevői lehettek az elsőszámú célközönség.
A slideshow egyből a charity, azaz önkéntes munkával indít, mellesleg kissé hatásvadászan. A szociális szervezetek a kulcs és az út a társadalmi változásokhoz. A prezentációt készítő szervezet céljának vallja azt, hogy bevonják az embereket a munkájukban és aktív részvétellel tegyék a szociálist, még szociálisabbá.
Mi az út ehhez a változáshoz?
Megint messziről indít, és a prezentáció végefelé jut el csak hozzánk az igazi üzenet. Lehetséges, ha a konferencián vettünk volna részt, akkor egyértelműbb lett volna a kezdetektől, hogy mi a téma.
Egy - egy slideon bemutatja az orvosi modellt, ami továbbra is domináns a szociális ellátórendszert. Ismertetik a szociális fogyatékossági modellt. Ezután hirtelen elrettentő számokat látunk a Down-os babák abortuszáról, de nem értem, miért jön ez most ide. A prezentáció nem magyaráz, nincsenek megfelelő összefüggések, kisség kaotikus. Lehetésge, hogy ha hallottuk volna az előadást, akkor jobban értenénk.
Persze megmagyarázható, hogy miért tér vissza folyton az értelmi fogyatékkal élő személyekre, hiszen a slidot készítője a kanadai LifeWorkPlay szervezet egyik vezetője volt, akik megnevezésében is benne foglaltatik a értelmi fogyatékosság kifejezése: "A good life for people with intellectual disabilities."
Szó esik még a fogyatékossággal élő emberek sebezhetőségről, valamint túlvédelmezettségéről,  érdekes képet is látunk erről, majd kezd körvonalazódni a relationship sky szemléletes megjelenítéséve, hogy mi is az, amit a prezentáció készítője megoldásként ajánl.
Social capital: In sociology, social capital is the expected collective or economic benefits derived from the preferential treatment and cooperation between individuals and groups. (forrás: wikipedia) Azaz a szociális tőke, ami Bourdieau három tőketípusa közül az egyik. Mind tudjuk, hogy a társadalmi beilleszkedés sikeréhez mindháromra szükségünk van. A szociális tőke a fogyatékkal élők számára létfontosságú, hiszan a "relationship sky"- on nem csak egy csillagnak kellene fényleni-e, hanem sok ezernek kellene a fényét feléjük sugároznia.
Megoldást nyújthat az a híd, amit az online közösségek, a digitális médiák jelenthetnek. Az információ manapság hatalom, inspiráció, lehetőségek tárháza. A médiákat viszont általában a pénz tartja a szorításában, a slide kihangsúlyozza azt, hogy a non-profit szervezetek pont ezért általában nem versenyképsek, pedig annak kellene lenniük annak érdekében, hogy segíthessnek azok számára, akiknek szükségük van rá. Az online közösségek egyre jobban kinövik magukat, ezt ki kell használnia a társadalomnak nem csak kizsákmányolásra, hanem hasznos dolgokra is. Pozitív példaként hozza egy ottawai honlap a Be united közösségét.
"Social media opens a lot of door and keeps doing it." A médiák sok ajtót nyitottak már ki és nyitnak ki a jövőben is az emberek számára. A szociális tőke így új értelmet nyer és már nem a hagyományos értelemben kell gondolnunk rá.

Számára a prezentáció pozitívuma, hogy volt pár jó képválasztása, amivel elég szemléletesen fogta meg a közönséget, valamint tetszett természetesen a hozzáállás, attitüd, amit közvetített, és amilyen lelkesedést érezhettünk a sorok között. Az, hogy mennyire sikerült ezt átadni már másik pontba tartozik. A prezentáció valószínűleg előadás formájában nagyobb hatást fejtetett ki a hallgatóságra. Olvasva a slide kissé hosszú, sok mindent akar közölni, az össze vizuális élmény nem közvetít profizmust. (Érzésem szerint a blogbejegyzésem is, mivel követni próbáltam a ppt menetét, kissé kaotikusra sikerült.)  A perezentáció kinézetének több időt kellett volna szentelni, ha mi előadást tartunk, ez számunkra is jó tanulság lehet. Nem feltétlen elég a megfelelő tartalom, a formára is figyelni kell, mert akkor lesz csak hiteles az előadó, továbbá nagyobb valószínűséggel ér el a mondanivalója egy igényesen megszerkesztett prezentációban a közönséghez.

2012. november 19., hétfő

UT a vasárnapi iskolában

A Pilisi Evangélikus Gyülekezetben a vasárnap délelőtti istentisztelet alatt most már évek óta minden alkalommal Gyermek Bibliakör van. Amíg a szülők, nagyszülők, felnőttek az istentiszteleten vannak, a gyerekeknek lehetőségük van egy izgalmas, hittan órára hasonlító alkalmon részt venni. Mivel az egész gyülekezetből, különböző korosztályokból érkeznek a gyerekek, a foglalkozás vezetőjének mindig jól felkészültnek kell lennie, hogy mindenki számára izgalmas, játékos, érthető legyen az óra.
Nálunk önkéntes segítők, vezetők vállalnak egy-egy ilyen alkalmat, többnyire teológus hallgatók, pedagógusok, lelkes szülők. Nincs senki egyszerű helyzetben, amikor ezekre az órákra készül, leginkább abból a szempontból, hogy a gyereklétszám és az összetétel hétről-hétre változik. Van amikor 15-20 gyerek is eljön, és van amikor csak öten vagyunk, van, amikor az iskolásokkal együtt érkeznek óvodások is, és van, amikor csak felsősök jönnek. Tervezni tehát bizonyos értelemben univerzálisan kell.
Ebben nagy segítségünkre van egy amerikai kiadvány sorozat. A One Room Sunday School füzetei félévente új tematika szerint jelennek meg. A csomagba tartozik egy "leader's guide", amely a foglakozás vezetőjének nyújt segítséget az adott téma lényegének megragadásához, a legfontosabb ismeretek átadásához, és a feladatok - játékok összeállításához. Ezen kívül érkezik még egy "reproducible kid's book", amelyben a feladatlapok, rövid jelenetek, színezők, rejtvények vannak összegyűjtve az egyes témákhoz. Helyzeten sokat könnyít a "repsource pack" is, mert ebben színes, esztétikusan kidolgozott plakátok, játékok (társasjáték, memória), figurák és egyéb speciális kellékek vannak.*



Azért különlegesen jó szerintem ez a sorozat, mert nagyon hasonlít egy óravázlathoz. A célok, résztvevők, módszerek, szükséges eszközök mind fel vannak sorolva. Opciókat mutat minden korosztály számára, de a közös részek is világosan és érthetően vannak felépítve. A foglalkozás vezetőjének szinte már csak az a feladata marad, hogy esetleg adaptálja az egyes feladatokat, rejtvényeket, szituációkat, példákat, ami egy ilyen önkéntesen, mindenféle munka és egyéb feladatok mellett végzett szolgálat esetében azt gondolom nagy könnyebbség.







*Igazság szerint egy angol dicsőítő CD is mindig a csomag része, de mi ezt nem szoktuk használni, ha éneklünk, a saját ifjúsági- és gyerekdalainkat használjuk.

2012. november 17., szombat

Kérdőíves-error

Körülbelül három hete kezdtük meg először az online kérdőívünk  kiküldését a célzott (általunk ismert) többségi pedagógusoknak. Majd több kitöltő is jelezte, hogy kitöltötte a kérdőívünket, illetve voltak olyan személyek akik említették, hogy kitöltéskor egy hibaüzenetet küldött számukra a program. (köszönjük nekik a jelzést!! :)) Ekkor vettük észre, hogy a válaszok nem jelentek meg a kérdőívünk űrlapján. 
Kissé pánikba esve próbáltunk segítséget kérni oktatónktól és más személyektől is akik jártasak ebben a google+ által nyújtott kérdőív szerkesztő programban. Nem találtunk megoldást a problémánkra, a kitöltők száma hiába gyűlt mi továbbra sem leltük a válaszokat sehol sem. Gondolkodtunk, hogy egy másik és egyszerűbb kérdőív szerkesztő programmal újra meg kellene csinálni a kérdőívet (mivel nem túl hosszú). De végül, én úgy döntöttem, hogy újra megcsinálom az egészet a google+-nál (adva még egy esélyt) és ha ismét nem sikerül akkor áttérünk egy másik programhoz. Újra szerkesztettem tehát az egészet. Most kipróbáltuk magunk is a működését a kiküldés előtt. A válaszok megjelentek, így bocsánatot kérve a már kitöltött kollégáktól, kértük őket, hogy újra töltsék ki kérdőívünket. Szerintem sokan megtették ezt újra, mivel most már szépen gyarapodik a kitöltök száma. Még jövő hétig várunk az eredményekre és ekkor kezdjük meg a kiértékelést, melyet érdeklődve várok, már csak azért is mert vannak érdekes válaszok, ahogy belelestem az űrlapba.
Tanulság kérdőív készítéskor:
  • Szerintem lehet bátran használni ezt a programot kérdőívhez mert nem túl bonyolult.
  • Direkt jó, hogy ha van gmail-ed akkor nem kell új accountot létrehoznod, hanem azon keresztül eléred.
  • Annyi emberrel oszthatod meg amennyivel akarod és ahányan munkálkodtok rajta (team-work lehetséges) és természetesen ők is szerkeszthetnek benne, nem csak az a személy aki létrehozta (beállítás kérdése.)
  • Fontos! Kiküldés előtt ellenőrizni kell, hogy a kitöltést követően megjelennek-e a válaszok az űrlapon.
  • Mindig írjuk be a kérdéseket, és ne csak ctrl c és ctrl v segítségével másoljuk be... lehet, hogy ez lehetett a hiba forrása nálunk.
  • Negatívum, hogy témákat nem lehet használni mert az az ékezetes betűk helyett mindenféle 'krixkraxokat' tesz a szavakba. Így esztétikailag nem túl mutatós a végeredmény, de minket ez most nem hátráltatott, mert a felkért személyek enélkül is szívesen kitöltötték.

2012. november 15., csütörtök

HANDS projekt- akadálymentesítás autizmus spektrum zavaros gyerekek és fiatalok számára


Ebben a videóban Győri Miklós tanár úr előadását nézhetitek meg a HANDS projektről, ami egy olyan IKT-s eszköz kidolgozásán munkálkodik, amely magasan funkcionáló autizmus spekrumzavaros gyerekek és fiatalok oktatásában nyújt segítséget, ezen kívül pedig a mindennapi szituációkban való könnyebb eligazodást is lehetővé teszi.

Az eszköz úgy néz ki, mint egy okostelefon, és a tanárok, szülők különböző feladatokat, valamint a napi szituációkhoz segítséget nyújtó képi, szöveges megsegítést tartalmaznak, s ezeket a tartalmakat a tanár vagy a szülő saját számítógépükről frissíthetik, alakíthatják.

Ennek az eszköznek autizmus spektrumzavaros személyeknél azért van létjogosultsága, mert új szituációk értelmezése számukra nehézséget és bizonytalanságot okoz, így alapvető fontosságú a bejósolhatóság, rendszeresség megléte, amelyet egy ilyen IKT eszköz biztosít. Ez az eszköz tartalmazza az adott napirendet, segítő algoritmusokat, jutalmazási rendszert, vizuális megsegítést. Az eszköznek célja az is, hogy nagyobb önállósághoz segítse a gyerekeket, mert olyan helyzetekben, melyeket korábban nem tudtak volna egyedül megoldani, az algoritmus követésével egyedül is meg tudják állni a helyüket.

A videó végén láthattok egy konkrét példát arról, hogyan fut le egy ilyen segítő algoritmus, érdemes megnézni, mert érdekes az elve. 

2012. november 14., szerda

A könyvtáros néni valamint a meglepő kérdőíves féleredmények

Erre a versre bukkantam ma, aminek az utolsó néhány sora igen jól szemlélteti a digitális bennszülöttek és a bevándorlók, vagy még csak be sem vándorlók közti szakadékot, és gondolkodásbeli különbséget.


A könyvtáros néni

Esik eső, focizni most sajna nem lehet.
Megnézem a könyvtárat, a legtutibb helyet.
Viki néni behavazva, de azért örül.
Ki se látszik kontya már a könyvkupac mögül.
Leltár szakadt a nyakába, rémes egy dolog.
Ennyi könyvet megszámolni még én sem tudok.
Létrát mászni fáj a lába, inkább lent marad.
Csórikámnak feje szédül, ő csak adogat.
Közben azért töltögeti üres fejemet.
Sőt, lexikont emelgetve gyúrni is lehet.
Katalóguscédulát is rendezgetek én.
Pecsételek helyette, hisz, nem bírja szegény.
Van egy titkos leltárkönyve, sárga pergamen.
Megrágta már az egér is, szinte tönkrement.
Vastag tudós könyvek sora, benne sok adat.
Na, ezen eligazodni nem kis feladat.
Fejből idéz minden verset, könnyen megy neki.
Ciki, hogy a Madám Cvikkert mégsem ismeri.
Minek ez a sok lexikon, meg is kérdezem,
hiszen minden fontos dolog fent van a neten.
Böngészni hát megtanítom a szegény butát.
(Hisz) Viki néni nem látott még Wikipédiát.

                                   (Békés Márta)
Ennek a kérdőíveink eddigi állása egyenlőre ellentmondani látszik. Meglepő (vagy nem meglepő) módon azt mutatja, hogy az összes pedagógus, legyen az fiatal vagy idős, városi vagy falusi,  az IKT eszközök tárházát alkalmazza a tanításban. Meglátjuk merre mozdul a továbbikaban ez a tendencia, kicsit gyanús, hogy akik úgy érezték, hogy nem annyira jártasak ebben a témában, azok inkább nem töltötték ki a kérdőívet, mert ez annyira azért nem tűnik reálisnak, már ha a saját gimnáziumi éveimből indulok ki, ami annyira azért nem volt régen, bár tény, hogy ez a pár év biztosan számított az IKT eszközök elterjedésében. No de ennyit? 

Részletek hamarosan....


Facebook Follies

Úgy látszik, most folyton az óránk témájába vágó videókat dob elém az internet. Íme egy újabb. Egy canadai dokumentum filmről van szó, ami nem feltétlen kis gyerekeknek, de talán felső tagozatban, gimiben akár levetítésre is kerülhetne.
Olyan vitaindító dogmák hangzanak el, mint pl. "Tweetelek, postolok, blogolok, tehát vagyok." "A Facebook, egy virtuális szerepjáték." Még Obama elnök is arra int, fontoljuk meg, mit teszünk ki a közösségi oldalra.

Terrorizmus elleni törvény megsértésének vádja és munkahelyének elvesztésének kilátásba helyezése egy twitter üzenet miatt? Képviselői mandátum elvesztése egy feltöltött intim kép miatt? Az internetes szabadság okozta túlkaposok lassan bármelyikünkkel megtörténhetnek. A mai tinik bármilyen képet feltöltenek magukról. Ha nem fogjuk tudatosítani a társadalmunk fiataljaiban azt, hogy ezek a képek még évekkel később is megkerseríthetik életüket, akkor hibát követünk el!

A bűnözők nagyon hamar rákaptak arra a lehetőségre, hogy ellopják a személyes adatainkat és hipp-hopp pénzt csalhatnak ki a barátaink vagy családtagjaink zsebéből a nevünkben.

A facebook oldalára belépve egy mottó fogad mindenkit: It's free and always will be. Ez persze ugyancsak szemfényvesztés, a személyes adatainkkal fizetünk a szolgáltatásért. Saját magunkat adjuk el!

Elgondolkoztam azon, hogy a virtuális világban felvett énünk, mert ugye mindenki másként viselkedik, amikor nem kap egyidejűleg visszajelzést cselekedetieiről, mennyiben befolyásolja normál itélőképességünket és mennyiben károsítja a valós személyiségünket azzal, hogy a virtuális térben azt hisszük, bármit megtehetünk.

Lassan odaáig jutunk, hogy a szexuális felvilágosító órák mellett a diákoknak részt kell majd venniük az internet és a virtuális világgal kapcsolatos felvilágosításon is. A jelenség kezd olyan lenni, mint a szexualitás, mindenki tudja, de csak kevesen beszélnek róla és sokszor ők sem a megfelelő módon és csatornákon közvetítik az információkat. Egyre jobban megfogalmazódik bennem az, hogy igenis tanítani kell a diákokat a digitális világ használatára. Lehet el kellene ebben a témában is tekintenünk attól a mondástól, hogy mindenki a saját hibájából tanul a legtöbbet. Hiszen, ha további párhuzamot húzunk a szexuális felvilágosítással kapcsolatban, akkor a nem kívánt terhességet sem akarjuk, hogy a gyerekek a saját kárukon tanulják meg.


Ez most kivételesen magyar nyelvű, így senkinek nem kell lemondania a videó megnézéséről a nyelvi akadályok miatt. :]

2012. november 11., vasárnap

A brossúra projektfeladat összefogalalása

Egy post formájában most megragadom az alkalmat arra, hogy összegezzem a brossúránk elkészülésének folymatát, valamint mellékelem a kész terméket is.

1. A brossúra elkészítésének kezdetét egy általam végzett kis kutatómunka előzte meg, mikor a neten utána néztem a brossúra készítés mikéntjének és hogyanjának. Mindezek után sikeresen kiválasztottam a "mybrochuremaker" brossúra készítő oldalt, amit később vettem csak észre az elaerning felületen ajánlott homepageként felsorolva. Mindenesetre készítettem egy "Step by step" postot  arról, hogyan is fedeztem fel ezt a programot és hogyan készítettem egy próba brossúrát. A többiek ezt megnézték és egyetértettünk abban, hogy ezzel az internetes programmal készítjük el a feladatot. Célcsoportnak a többségi tanárokat jelöltük meg.

2. Ezután csoportban ültünk össze megbeszélni azt, hogy mi kerüljön bele és hogyan helyezzük el a szöveget az oldalakon. Az első ilyen csoportos meetingen csak hárman tudtunk részt venni, így egy nyers verziót készítettünk el. Ekkor több problémával is szembesültünk, mint például az ö/ő betűk hiánya a program által felkínált tipográfiákban, a szövegdobozok terjedelmének merev megszabottsága, ill. a technikai nehézségeken kívül szembe kellett néznünk azzal is, hogy nem is egyszerű ilyen röviden összegezni az UDL-t. Ezektől eltekintve sikerrel zártuk ezt a közös munkát és elégedettek voltunk az eredménnyel.

(Személyes megjegyzés: Gondolkodtam azon, hogy jobb lett volna, ha több hely áll rendelkezésünkre szöveg beírására a szóróanyagon, mert akkor még több információt tudtunk volna belesűríteni. Végül arra jutottam, hogy én sem olvasom ez azokat a brossúrákat, amiken nagyon hosszú és tömött sorokban áll az információ. Mivel a cél az érdeklődés felkeltése, és nem a maradéktalan tájékoztatás volt a cél, ezért lehet szerencsésebb is volt, hogy az internetes szerkesztőprogram lekorlátozta a lehetőségeinket.)

3. Luca, aki nem tudott résztvenni a csoportgyűlésen természetesen online kapta meg a brossúrát és átolvasás után néhány javaslattal állt elő. Ezeket meg is valósította a programban. Majd valami hiba folytán a program nem volt hajlandó elmenteni Luca változtatásait, így az eddigi munkánkat tartalmazó fájl hibaüzenetet küldött és nem fedte fel többé tartalmát. Luca újraregisztrált a honlapon, mivel eddig az én regisztrációm alatt szerkesztettük a brossúrát. Miután mindent újra megszerkesztett és kitöltött, bár a mentéssel most nem akadt gond az oldalak pdf formátumban való konvertálásával igen.

(Itt kell megjegyezzem, hogy a honlap regisztrációkor több opciót is felajánl, amiből én a "Free-for educational use" lehetőséget választottam. Luca csak a sima "Free user"-t választotta, ami valószínűleg felelős volt azért, hogy csak pénzért engedje az oldal menteni és nyomtatni is a pdf fájlt. Javaslom tehát, ha valaki regisztrál, akkor azt a beállítást válassza, amit én, mert akkor biztos sikerül eljutnia a pdf fájl kimentéséig.)

4. Mivel Lucának nem sikerült megszereznie munkája pdf gyümölcsét, így kénytelenek voltunk skype-os kapcsolat segítségével újra írni az egészet. Luca elküldte nekem doc formájában a szövegeket, én pedig a saját accountomban elkészítettem a brossúra harmadik, immár végleges verzióját.

A folyamat tehát nem volt problémamentes, de az eredmény egy esztétikus, informatív tájékoztató anyag lett. Reméljük, hogy valóban felkeltené a pedagógusok érdeklődését és kedvet kapnának az univerzális tervezés megismeréséhez.

 Íme a brossúránk:


Svédasztal

Most egy kisebb válogatás következik, olyan dolgok, amik talán nem érnek meg egy egész blogbejegyzést, vagy csak közvetetten kapcsolódnak az UDL témához, de érdekesnek találtam ezeket a tartalmakat és íme megosztom őket egy postban, így mindenki szemezhet kedvére.


A következő videó a Creative Commons-ról szól, amit már említettünk az órák valamelyikén, de én személy szerint picit bonyolultnnak találtam a dolgot. Ez a videó szemléletesen és lépésről-lépésre magyarázza el a lényeget. Fontos, hogy pedagógusként megtanítsuk a diákokat a copyright-tal kapcsolatos esetleges problémákra és digitális tartalmak használatának és újrahasznosításának lehetőségeire, valamint arra, hogyan védhetik le vagy éppen oszthatják meg a saját maguk által interneten közzétett tartalmakat.

Tovább is az internet megfelelő használata témakörhöz találtam egy kedves videót. Pedagógusként tudatoítanunk kell a diákoban, hogyan kérdőjelezzék meg a neten megjelenő információk valódiságát és hogyan használjak a digitális tartalmakat biztonsággal.



Egy nagyon érdekes mondat hangzik el ebben a videóban. A 21. század tanulójáról nyilatkoznak szakemberek, egy hölgy azt mondja, hogy "Nem arra születünk, hogy mediát állítsunk elő, hanem arra, hogy fogyasszuk azt." Tehát ezek tükrében meg kell találnunk azt a dolgot, ami arra sarkall minket, hogy újítsunk és újat teremtsünk, nem bután behódolva annak az információtömegnek, ami eláraszt minket.
Pedagógusként ugyancsak észben kell tartanunk azt, hogy a gyerekeknek inspirációra van szüksége ahhoz, hogy alkothassanak. A digitális kor szülötteit nem tudjuk már csak olyan dolgokkal ispirálni, amik eddig hagyományosan beváltak.




Végül itt egy bátorító videó arról, hogy merjünk mások lenni, merjünk kérdéseket feltenni és válaszokat keresni, merjünk változni, felfedezni és merjünk élni a 21. században.